Menü
Mitikus történelem
Írások
Videók
Kapcsolat
BannerCsere2004 - 1:1 |
Imrédy belpolitikája. Prohászka Ottokár. Horthy Miklós. |
A
magyar kereszténység most ünnepli püspöki
kinevezésének 100. évfordulóját,
és ezt az évet Prohászka-évnek
nyilvánította. A
kiváló hitszónokot, a
keresztényszociális eszmék markáns
képviselőjét, a vállalt magyarságát
megtartó, hiteles életet élő Prohászka
Ottokárt száz éve nevezték ki
fehérvári püspökké. Centenáriumi
ünnepségét újratemetésének
napján, június 1-jén tartották
Székesfehérváron, ahol hosszú évekig
püspök volt Az újratemetésre 1938-ban
azért került sor, mert 1927. április 2-án
hunyt el, és akkor a fehérvári
Szentháromság-temető
sírkápolnájában helyezték
örök nyugalomra, de emléktemploma csak az 1938-as
Eucharisztikus Kongresszus évére készült el. Szent István
halálának 900. éves
évfordulóján szentévet hirdettek Magyarországon. Az általa alapított
királyi székhelyen, Székesfehérváron, temetkezőhelyén szervezték meg az
országos ünnepségeket és 1938. augusztus 20-ára ide hívták össze az
országgyűlést Mivel Horthynak
ezen a napon Hitlerrel
a
kieli flottaünnepségen kellett lennie, az időpontot
áthelyezték augusztus 18-ára. Az
ünnepségek már május 20-tól
egymást érték, június 1-jén
helyezték át Prohászka Ottokár hamvait a
temetőből a Szent Anna-kápolnába. (Megjegyezzük,
hogy augusztus 13-án, tehát öt nappal az
Országgyűlés előtt tették abba a méltatlan
"kriptába" Árpád-házi királyainknak
és más, a bazilika területén feltárt
személyeknek a földi maradványait gyufagyári
ládákba, újságpapírba csomagolva, a
nyilvánosság teljes kizárásával,
néhány beavatott "személy"
jelenlétében. A "magyar Escorial" ma is ez a
méltatlan kripta, ahová mellőzve az
ünnepséget, a nyilvánosság teljes
kizárásával 2000 szeptemberében
tették vissza a hamvakat.) Mindezt tették a millennium
nagyobb dicsőségére, a magyar identitás
"erősítésére". Ki volt az a püspök, akinek
nevét még évtizedek múltán is csak suttogva merték kiejteni, mert a
kommunista diktatúra és képviselői máig egyik legnagyobb ellenségüknek
tekintik? A Magyar Életrajzi Lexikon (Akadémiai Kiadó, főszerkesztő
Kenyeres Ágnes, lektorok
Kosáry Domokos és
Rényi Péter) a
következőket írja a kiváló emberről és püspökről: "A klerikális reakció, az ellenforradalmi
rendszer egyik vezető egyénisége. Műveiben és nagy hatású szónoklataiban a szocializmussal,
sőt a liberalizmussal szemben nacionalista, antiliberális állásponton áll,
mely nemegyszer antiszemita és antikapitalista demagógiában jutott
kifejezésre."
Tehetségét, puritán életét,
szociális érzékenységét, a
keresztény konzervatív értékeket
következetesen valló egyházvezető
társadalmunkra gyakorolt hatását nem tudták
megbocsátani. Jellemző, hogy a Holokauszt
Emlékközpont állandó
kiállításán ma is ott látható
Prohászka arcképe alatt a következő igaztalan
szöveggel: "A konzervatív antiszemita ideológia
egyik vezéralakja". Megjegyzendő,
hogy az 1920-as évek szóhasználata
különbözik a maitól, már csak azért
is, mert a holokauszt csak jóval később következett
be, tehát azon a "szemüvegen" visszafelé tekintve
egy más társadalmi és történelmi
légkörbe nem lehet ilyen sommás
ítéletet mondani az ország egyik keresztény
vezetőjéről, mivel számtalan példát lehetne
fölsorolni, ami éppen az ellenkezőjét
bizonyítja az "antiszemita" Prohászka püspök
tevékenységének. Nem lehet az
életművéből kiragadni és utólag
értékelni a több mint egy évszázaddal
ezelőtt történt eseményeket, írásokat,
tevékenységeket. Hogy mennyire így van, igazolja
az a félelmetesen pontos beteljesülés, amely
Prohászka profétikus erejű írásaiból
mára valóság lett. Ezt látni kellett volna,
különösen az olyan formátumú
történésznek, mint Kosáry
Domokos. Téves megítélését mi sem
bizonyítja jobban, mint hogy a történész Gergely Jenő azt írja, hogy
Prohászka olyan magyar katolikus
egyházi férfiú, akiről napjainkban nyugodtan elmondhatjuk, hogy számunkra
a legnagyobb magyar katolikus alakja volt századunknak."
Gergely Jenő a világi történész szemével, elfogultság nélkül,
tárgyilagosan és tudományos igényességgel mutatta be a Gárdonyi Géza által "napba öltözött ember": nek
titulált Prohászkát. Gergely Jenő említett,
Prohászka Ottokár című kötetét
1994-ben a Gondolat Kiadó jelentette meg, előtte Schütz Antal Prohászka
pályája című esszéje igazította el
olvasóit a páratlan hitszónok
életművében. Nem hagyható ki a
Prohászka-életmű újkori
értelmezéséből P. Szabó Ferenc jezsuita,
aki a nagy püspök filozófiáját,
teológiáját és lelkiségét
világította meg az olvasók előtt,
föltárva Prohászka kapcsolatait a kortárs
gondolkodók, főleg Bergson
és Teilhard de Chardin
eszmevilágához. A rendszerváltoztatást követő években két
tudományos ülést is tartottak Székesfehérváron, 1996-ban és 1998-ban, majd
a teljes Naplójegyzeteket is kiadták három kötetben, Barlay Ö. Szabolcs, Frenyó Zoltán és
Szabó Ferenc
gondozásában.
Utóbbiak az Ottokár Püspök
Alapítvány jóvoltából
valósultak meg. Életrajzára
csak annyiban térek ki, amennyiben az szükséges
életművének, tevékenységének
megértéséhez. Szerény, elmagyarosodott
szlovák családból származott és mint
nagyon sokan hasonló társai közül, ő is a papi
pályát választotta. Édesapja - eredeti
nevén Prochaska
Domonkos császári és királyi katonatiszt volt, később
fölhagyott a katonai pályával. Édesanyja, a 18 éves gyönyörű Filberger Anna,
akitől a nagy püspök kivételes férfiúi
szépségét örökölte. Az apa
már túl a negyvenen vezette oltárhoz a nyitrai,
tekintélyes polgári családból
származó fiatal Annát. Ottokár 1858.
október l0-én született Nyitrán, mivel a
fiatal anya biztonságosabbnak érezte a családi
otthont élete nehéz óráiban, mint
lakóhelyüket, Pozsonyt Otthon a családtagok
kezdetben németül beszéltek, Ottokár
később elsajátította a magyart, majd a
szlovákot, az iskolában a latint A család gyakran
költözött, édesapját - az akkor már
pénzügyi kistisztviselőt - gyakran helyezték
más városba. Prohászka
Ottokár Rózsahelyen kezdte iskoláit, Losoncon
fejezte be az elemit és kezdte el a gimnáziumot, majd
Nyitrán a piaristák nevelték Később a
kalocsai jezsuita internátusba került, majd az esztergomi
kisszeminárium növendékeként
érettségizett 1875-ben. Kiváló diák
volt, elöljárói hamar felfigyeltek rá.
Hét évre a római Collegium Germanicum Hungaricum
lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett;
1881. október 30-án szentelték pappá
és 1882-ben tért haza, már filozófiai
és teológiai doktorátussal. Huszonkét
esztendeig dolgozott az esztergomi szemináriumban, ahol
dogmaprofesszor, majd spirituális (lelkivezető) lett.
Forradalmasította a papnevelést, amelynek
hatására olyan papi generációk
kerültek ki keze alól, akik sikerrel birkóztak meg a
XX. század eleji magyar társadalmi
katasztrófák (háborúk, forradalmak)
idején jelentkező óriási feladattal: lelki
tartást adni a népnek. Jó tollú
íróként rendszeresen publikált katolikus
folyóiratokban, elsősorban a Magyar Sion és az
Alkotmány hasábjain. Számtalan cikkében
szociális kérdésekkel foglalkozott, ő
fordította le először magyarra XIII Leó pápa
szociális enciklikáját, a Rerum Novarumot (1891).
Talán ő olvasta először végig és írt
bírálatot Marx Tőke című
munkájáról, máig helytálló
észrevételeket téve a kommunista ideológia
alapvetéséről. Prohászka világosan
látta a munkáskérdés
fontosságát, gyakorlatilag
keresztényszociális elveket vallott. Jól
látta - ami később igazolódott is -, ha nem
születnek az egyház vezetésével
megoldások a szociális feszültségek
megoldására, akkor teret nyer az osztályharcos,
ateista, erőszakos baloldali veszély, amely minden
konzervatív-keresztény értéket
elsöpör. Hogy nézeteit magasabb szinten
képviselje, 1896-ban indult a vágvecsei képviselő
választáson. Mandátumot csak egy durva
csalás eredményeként nem szerzett. Elérkeztünk életének egy
olyan pontjához, amely máig "botránykő" bizonyos körök szemében. Hiszen
mást nem hallani manapság sem a balliberális oldalról, hogy "az egyház ne politizá1jon":
húzódjon
a templomokba és megfosztva szabad
véleménynyilvánításától
híveiket se igazítsák el az egyre növekvő
erkölcsi káoszban. És akkor száz évvel
ezelőtt megjelent egy püspök, aki politizált,
beszédeket mondott a parlamentben és a
Nemzetgyűlés tagjaként fejtette ki a
véleményét. Szerencsére követői ma is
akadnak, így Veres András, a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia titkára, aki szerint nem vonhatják kétségbe, hogy hívő
emberek is megfogalmazhatják véleményüket a közösség szinterein. De
említhetném Bábel Balázs
kalocsai érseket, vagy másokat a lelkipásztorok
közül. Fontos,
meg nem kerülhető kérdés, hogy mi vezette
Prohászkát arra, hogy már teológus
korában közéleti szerepet vállaljon? Aki meg
akarja érteni a szentéletű püspök
szándékát, annak tisztáznia kell ezt a
kérdést, különben oda jut, ahová a
Prohászkát igaztalan vádakkal, rágalmakkal
méltatlanul támadó posztkommunista
értelmiség teszi. Már teológus korában
tisztán látta, hogy a társadalmakban a harc két úr között zajlik: az egyik
oldalon Jézus Krisztus áll, a Dux generalis, a másikon a Sátán hadserege
sorakozik föl. Az ádáz küzdelem az élet minden szintjén tombol, nem csak a
lelkek mélyén. Jól látja, hogy a világegyház és benne a magyar
kereszténység támadások pergőtüzében él. Úgy érzi, hogy "Krisztus katonájának" ebben a
helyzetben a frontvonalon van a helye. Megszületik elhatározása: "Fel kell rázni (a világot) s
praktikus kereszténységet csinálni":
Aki politikai aktivitását ebből a keretből ki akarja emelni,
az nem ért az egészből semmit, vagy azért nem akarja érteni, hogy minél
több hamis váddal illethesse Krisztus
lovagját. Politikai működésének
szinterei sokszínűek voltak: Molnár
János apáttal
egy keresztény néppártot akart létrehozni.
Évek teltek el, mire ez a politikai mozgalom - nem
kevésbé Prohászka szervező zsenijének
hatására - létrejött.
Székesfehérvári püspökké
való kinevezése után mint
megyéspüspök egyúttal a magyar
Országgyűlés felsőházának tagja lett. Az
akkori törvények szerint a felsőház
munkájában a püspöki kar tagjai
tevékenyen részt vettek, különösen a
század eleji években, amikor a liberális
kormányzat az egyház elevenébe vágó
törvényeket akart rákényszeríteni a
katolikus lakosság millióira, a nép tudta
és beleegyezése nélkül. Prohászka
ugyanakkor a parlamenti csatározásoktól
távol tartotta magát Erről 1918 júliusában
így nyilatkozott: "Hatalmi harcoknak mindenféle komplikációjába
nem ereszkedem bele": Mikor szólalt föl a felsőházban? Amikor
lelkiismerete arra késztette. Magasra tette a mércét, ezért beszédeit
óriási tapsvihar kísérte. Már első beszéde nagy feltűnést keltett.
Figyeljük csak, hogy mit mondott 1907 februárjában: "Nagy baja van Magyarországnak most, Méltóságos
Főrendek, nagyobb baja, mint Mohácsnál... mert népünk lelkületében az
erkölcsi, hazafias, vallási ideák borultak el a magyar nemzeti érzés van
meghasadva." Nem ismerős helyzet? Néhány év múlva keményen
bírálja a liberálisok dekadenciáját, képviselőik magatartását "Beteg lett a magyar parlament" -
mondja Prohászka, és nem lehet nem felismerni benne napjaink parlamenti
hétköznapjait. Prohászka
politikai pályafutásának legmarkánsabb
korszaka az 1920. évi Nemzetgyűlés idejére esett.
A vesztett háború, a proletárdiktatúra
hónapjaiban átélt tragédiák
megkeserítik a 62 éves főpap mindennapjait; ez lehet az
egyik oka, amiért nem fogadta el Horthy
kormányzótól a miniszterelnöki
kinevezést. Ugyanakkor székesfehérvári
hívei kérésére részt vesz a
Nemzetgyűlés munkájában, minden erejét,
tudását, erkölcsi tekintélyét latba
veti az ország alkotmányosságának
helyreállítása érdekében.
Mindeközben azt tapasztalja, hogy kialakulóban van egy
magát "keresztény kurzusnak" nevező
mozgalom, amelynek tagjai tetteikkel nem hitelesítették a zengzetes
szavakat. Ekkor mondta a hiteles keresztény magyarságért mindent elkövető
püspök azóta híres mondatát "Keresztények nélkül nem lehet keresztény
kurzust csinálni". Ez a mondata is meglepően aktuális,
érvényes az egész Európára, kiváltképp az Európai
Unióra. Prohászkát
leginkább az egyház modernizálásának
problémája izgatta. XIII. Leó pápa
halála után megváltozott a római
légkör: X Pius
1908-tól
üldözendőnek bélyegezte a "modernizmust". A
megújulásért tevékenykedő Prohászka
a hivatalos sajtóból értesült arról,
hogy három írását 1911 nyarán az
illetékes vatikáni kongregáció indexre
tette. Ezek: Az intellektualizmus túlhajtásai című
akadémiai székfoglalója, a Modem katolicizmus
című hitvédelmi munkája és a Több
békességet! című, az egyházi
vagyonkezelés reformját sürgető műve. Mai szemmel
semmi kivetnivalót nem találhatunk ezekben az
írásokban sem, csupán annyi történt,
hogy ötven esztendővel megelőzte korát a II.
Vatikáni Zsinat dokumentumaiban bőven találhatunk
prohászkai gondolatokat. A proletárdiktatúra bukása
után egy közös pásztorlevelet fogalmazott Prohászka a magyar püspöki kar
nevében. Ebben többek között ezt írja: "Hát álljunk ellent a gonosznak, s
fogadjuk
meg, hogy csak olyan képviselőjelöltekre adjuk
szavazatunkat, kik a keresztény hit alapján
állnak, kik a hitvallásos iskoláknak hívei,
kik a keresztény elveket az élet egész
vonalán érvényesíteni akarják; mert
az a meggyőződésünk, hogy Isten, lélek,
vallás s erkölcs nélkül mindenünk romba
dől."Prófétai mondatok 1919-ből. |