A pozsonyi csata
907.
július 3-6. között egyesült európai haderő
gyűlt össze a bécsi
medencében (Bécs akkor még nem létezett
semmilyen formában). A hadjáratot
német-római vezetéssel szervezték meg az
akkori német király rendelete szerint
azzal a céllal, hogy �...decretum..Ugros eliminandos
esse..� azaz �
elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak�. Ezt a
�nemes célt� hatalmas erő
koncentrálásával akarták
megvalósítani: mai szóval élve,
�biztosra mentek�.
Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100 000 fő körüli
létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes
hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.
907. június derekán megindult a támadás,
amely három oszlopban nyomult előre a
Duna vonalán. A déli parton a
�gyengébb�, kb. 40 ezres szárny; a
Dunán hajókon
egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport plusz hadtáp,
míg az északi parton egy 45
ezres főerő, az elit.
Árpád, a törzsszövetség fejedelme az
egész Európára kiterjedő felderítő
hálózata miatt jó előre tudott a
készülő pusztító
háborúról. A törzsszövetség
egyesült főerejét � 40 000 lovast � négy
részre osztotta. Az egyenként 10 ezer
fős lovas egység neve tümen, azaz magyarul
tömény régi sztyeppei hadszervezési
szokás. Az elsőt ő maga vezette, a többit pedig fiaira
bízta: Tarhos (43), Üllő
(41), Jutas (35). Emellett természetesen az egész
hadműveletet irányította.
Az ellenség átkelésének és
ezzel egyesülésének
megakadályozására elsőként az
inváziós flotta sorsa pecsételődött meg:
gyújtólövedékekkel
�tűzijáték és
víziparádé� keretében teljes
veszteséget szenvedett a hajóhad. Másnap az
elsáncolt déli szárny kapott koncentrált,
többirányú lovasrohamokat, amelyek
hatására maradéktalanul elpusztult 40 ezer ember.
A csata utáni éjjel Árpád
elrendelte teljes csendben az átkelést. Tehát
átkelés a Dunán kb. 35 000
lovassal az ellenséges sereg �orra előtt�,
éjszakai csöndben!!! (Az olvasó
fantáziájára bízom, ez mit jelenthetett
mind egyéni, mind közösségi
teljesítményben kétnapnyi öldöklő csata
után.)
Az átkelés olyan jól sikerült, hogy hajnalban
az ellenség a felkelő napból
záporozó több tízezres nyílfelhőre
ébredt, majd túlereje ellenére ismét
két nap
öldöklő ütközet után szó szerint
halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A
néhányezer fős túlélő csoport
menekülés közben próbált rendeződni, de
a magyar
könnyűlovasság üldözésben is
hatékonynak bizonyult. Ennsburg váráig meglepően
kevesen jutottak el. A vár alatti
síkon felvonuló
magyar haderőre rátört a királyi őrség
és tartalék, de a magyarok színlelt
visszavonulásával
a német üldözők csőbe futottak: a környező
erdőkből kitörő magyar lovasság a
megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német
király olyan gyorsan menekült,
hogy minden értékét � még a
trónszékét is! � hátrahagyta,
seregvezéreiből pedig
a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok,
püspökök tucatjai).
A csata következményeként a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns � innen
a meséink
�Óperenciás tengere�). Idegen sereg 130
évig nem mert többé Magyarország felé
fordulni. (Először Szent István idején
�látogattak� Magyarországra, de akkor
ugyanígy jártak, ezúttal a Vértes
hegységben.)
Árpád fejedelem két fiát vesztette, és ő maga is halálos sebet kapott, amibe
pár hét múlva belehalt. Titkos sírba temették, őse, Atilla közelébe � a mai Nagykevély hegy
rejtett völgyébe.
A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőtani
katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point-on. Tehát minden amerikai
hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.
|
